Biacsi Krisztina vagyok. 24 éve kezdtem a műkörmös szakmát a magamévá tenni, a belvárosban, a József Nádor téren a Rock’n Dauer névre hallgató szalonban. Hobbinak indult és a szakmámmá vált. Úgy emlékszem 4 évig maradtam azzal a csapattal, egy mester fodrásszal az élen, aki akaratlanul, de megtanított a vendégekhez való hozzáállásra. Pár évvel később a XI. ker.be a Karolina útra sodort az élet ahol megint csak huzamosabb ideig maradtam és tapasztaltam. Örültem a Nők “extra” ötleteinek.
A fejlődésemet szolgálták és szolgálják a mai napig.

8 évvel ez előtt elkezdtem szempilla hosszabbítással is foglalkozni. Eljutottam a Russian Volume techinka elsajátításáig, ami a szempillák professzionális dúsító technikáját jelenti akár 6D-ig.

  Ma már, a kezemből kiadott munkát gyorsaság és természetesség jellemzi.
Szeretettel várom régi és új Vendégeimet kellemes, kikapcsoló pár órára, hogy közben megszépüljön keze, szeme! 🙂

Mosolygós napot mindenkinek!

Sziasztok!
A nevem Körmöndi Polett, manikűrös és műköröm dizájner. A küldetésem, hogy minden vendégem számára olyan stílusú körmöket keszíthessek, amelyek illenek az egyéniségükhöz. Számomra fontos az önmegvalósítás. Munkám során kiélhetem a kreativitásom és minőségi alap anyagokkal dolgozhatok. A legfontosabb számomra, hogy vendégeim elégedettek legyenek, amiért igyekszem mindent megtenni. Várok minden szépülni vágyót nagyon sok szeretettel a Mini Beauty szalonban!

Sziasztok!
Holecz Dóra vagyok.
2018 óta lüktetek a műkörmös világban és  már általános iskolásként is erről a szakmáról álmodtam.
Amióta ebben a szakmában dolgozom, teljesen kiélhetem a kreativitásom.
Egy pillanatig nem bántam meg, hogy ezt a szakmát választott, mert szebbnél szebb munkákat adhatok ki a kezemből.
Egy szóval imádom.

Vida Gyöngyi – kozmetikus, kozmetikus szakoktató vagyok. 1996-ban  végeztem el a Dallos Ida Kozmetikus iskolát.
2004-ben végeztem a Pécsi Tudomány Egyetem Kozmetikus szakkoktatói szakán.
Számomra mindig fontos volt, hogy a külső harmóniában legyen a belsővel, ezért örömmel fejlesztem magam, hogy a legjobb szolgáltatást tudjam nyújtani, és a tőlem távozó vendég a professzionális kozmetikumok segítségével megelégedetten, feltöltődve folytathassa a napját.
Nemzetközi hírű cégek kozmetikusaként Párizsban vettem részt továbbképzéseken. Pályafutásom során sok csodálatos mestertől tanultam, hálával gondolok rájuk.
Érdeklődésem a természetes kozmetikumok irányába egyre nőtt, ezért elvégeztem egy aromaterapeuta képzést.
Majd a magyar Biola cég bio és natúrkozmetikumaival kezdtem dolgozni.
A szempillaépítés egy új szerelem körülbelül 7 éve tanultam meg.
Aki a természetesebb pillák kedvelője, szempillaliftinggel tudja a saját pilláját még látványosabbá tenni.
Szemöldök laminálással csodálatos formát és ívet tudunk varázsolni .
Legújabb szolgáltatásom a MEZOSYSTEM orvoskozmetikai kezelések.